házassági évforduló

Ajándékötletek házassági évfordulóra

Milyen ajándékot válassz házassági évfordulóra? Az ajándék lehet apró kedvesség, vagy valamilyen kreatív meglepetés is, akárhogy is döntesz, a lényeg a figyelmesség, és az együtt töltött idő, a közös ünneplés. 

Házasságok és házassági évfordulók 

Sokféle kutatás irányul a párkapcsolatokra és a házasságokra, lehetnek ezek statisztikai alapúak, de mélyreható elemzések is. A pszichológusok azonban egy véleményen vannak a házasság lelki hatásai tekintetében: a jó házasság kiegyensúlyozottabbá teszi az embereket, lelkileg stabilabbak azok, akik házasok. 

Miért? Egyrészt mert a házasság biztonságot, stabilitást és kiszámíthatóságot ad. Erre pedig szüksége van az embereknek. Ha jó házasságban élünk, akkor magabiztosak vagyunk, ennek köszönhetően sokkal magabiztosabbak lehetünk a karrierünkben, a munkánkban, vagy az élet bármely területén. Hiszen ez a közösség nem zárja ki az egyéni önmegvalósítást, sőt, egy jó kapcsolatban kifejezetten sok támogatást adnak egymásnak a felek az élet minden területén.

Az önbizalom szempontjából az is nagyon fontos, hogy az emberek megélhetik a valakihez tartozás, az erős közös szövetség élményét. Ez a kiindulópont pedig nagyon fontos alapja annak, hogy az élet többi területéről érkező kihívásokkal meg tudjunk birkózni.

A házasságban persze nem csak ez a fontos. Az egymásra szánt idő, szeretet, intimitás és figyelem fontos érzelmi töltet, a sok pozitív impulzus, melyet egymásnak adtok szebbé és jobbá teszi a mindennapokat. 

Néhány statisztika

Még statisztikák is bizonyítják, hogy az azonos korú vizsgált csoportok esetében például

házasok körében 40%-al alacsonyabb volt a drog és az alkohol fogyasztása. 

Az utóbbi évek statisztikái pedig azt mutatják, hogy megváltoztak a házassággal kapcsolatos szokások. Magyarországon a válások száma az 1980-as években volt a csúcson, ekkoriban általában 20-30 éves korban váltak el az emberek. 2014-től kezdve látványosan csökken a válások száma, már ⅓-al esett a 80-90-es évek statisztikáihoz képest, így az elmúlt évtizedben jóval kevésbé jellemző, hogy egy házasság válással ér véget, mint korábban. 

A válások pedig főleg 40-50 éves korra esnek. Ez azt mutatja, hogy korábban sokkal kevésbé tudatosan választottak párt a magyarok, ma tartósabbak a házasságok. Ezt a fajta tudatosságot több terapeuta is alátámasztja, ők azt tapasztalják, hogy sokkal tudatosabban és intelligensebben, problémaközpontúbban foglalkoznak a házassági problémákkal a hozzájuk forduló párok.

Összességében tehát a házasság boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá tesz. Persze ehhez a jó kapcsolat is fontos, ezért mindig ápolni kell a köztetek lévő köteléket. A házassági évfordulót pedig ünnepeljétek meg, akár 1-2, akár 10 vagy 20 éves!

Ajándék ötletek a házassági évfordulóra

Milyen ajándékkal lepheted meg a párodat házassági évfordulókor? Nézzük!

1. Évfordulós kvíz

Például csinálhatsz neki egy kvízt, mely a közös emlékeitekről, élményeitekről, a kapcsolatotok fontos közös pontjairól szól. Izgalmas lehet egy ilyen játékkal visszaemlékezni az elmúlt évekre, ünnepelve a kapcsolatotokat. A kvízt akár kártyákra is nyomtathatod, és egy-egy jó választ kisebb ajándékokkal, meglepetésekkel is jutalmazhatsz!

2. Élményutazás

Kerek házassági évfordulókor talán az lehet a legnagyobb élmény, ha újraélitek a nászutatokat! Utazzatok el a nászút helyszínére, és éljétek át újra a mézesheteket! Kisebb évfordulókor a házasságkötés helyszínére is elmehettek, hiszen egyre több választ különleges belföldi helyszínt erre a célra. Ezért az évforduló nagyszerű apropó lehet egy kisebb utazásra.

3. Felnőtt társasjáték- minőségi idő

A pároknak készült társasjátékok zseniális házassági évfordulós ajándékok lehetnek. Akár egy lelkizős-beszélgetős társast választasz, akár egy pikánsabbat, értékes időtöltésre és kapcsolaterősítésre alkalmas játékot fog kapni tőled a házastársad.

A Páros Játszma nevű játékkal lelkizős kérdéseket tehettek fel egymásnak, az sem baj, ha kicsit elkalandoztok, mert a lényeg, hogy egymásra fókuszáljatok! A Hancúr Párbaj azonban teljesen más jellegű játék, itt a testiség kerül a középpontba! Mindkét ajándék fantasztikus programlehetőség!

4. Közös puzzle 

Közös képekből készített montázst, vagy egy kedvenc fotót, akár esküvői képet is választhatsz erre a célra. Készíttess belőle puzzle-t. Minél nagyobb, és minél több darabból áll, annál jobb. Hiszen annál tovább tart majd kirakni. Lehetőleg együtt. Így nem csak tökéletes ajándékot, de hangulatos programot is biztosítottál a házassági évforduló megünneplésére.

Mi az a Barion?

A Barion elektronikus fizetéseket lebonyolító szolgáltatás, amivel kényelmesen és biztonságosan tud bankkártyával (VISA, VISA Electron, MasterCard, Maestro és American Express) vagy előre feltöltött Barion-egyenleggel fizetni webáruházakban, mobilalkalmazásokban vagy családjának, barátainak.

A weboldal megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott.