A szex nem pusztán arról szól, hogy kielégítsük az egyik alapvető ösztönünket és szükségletünket. Elvégre nem állatok vagyunk, és a fajfenntartáson túl már más szempontok is képbe kerültek.
De nem vagyunk ősemberek sem már, tehát már annál is többről szól ez az egész, mint a sima öncélú élvezet. De vajon mitől válik többé számunkra, akik intelligens, felnőtt embernek valljuk magunkat?
Társasjáték, ami az érzékeken túl az érzelmek felé mutat
A válasz valahol ott keresendő, hogy “NEM ÖNCÉLÚ”. Ugyanis, mi, modern emberek többek között már arra is rádöbbentünk, hogy ha egyedül megy is, de többesben még jobb. Azaz van ott egy MÁSIK is. Aki nem egy testi szennyesláda, hanem egy ugyanolyan lény, mint én (vagy legalábbis a legfontosabbakban nagyon hasonló). Akinek tehát a testi vágyain túl érzelmei vannak – csakúgy, mint normál esetben nekem.
És ezeket az érzelmeket ki is lehet használni – méghozzá arra, hogy az erotikus együttlétünket még élvezetesebbé tegyük.
Társasjáték érzékekkel és érzelmekkel
Az érzékek birodalmában tulajdonképpen el lehet barangolni nyitott szemmel, füllel, tapogató kézzel, különösebb érzelmek nélkül, szenvtelenül, közömbösen is.
De van egy olyan érzékszervünk, ami ebben az esetben nem aktiválódik. Nem tudnám egy szóval megnevezni ezt az érzékszervet, csak leírni tudom. Sőt, lehet, hogy nem is egy konkrét szerv, hanem valami összetettebb készülék, de bennünk van, bennünk, intelligens emberekben. Sokan a szívvel azonosítanák, de az inkább a romantika, az teljesen más tészta.
Ugyanis, amire én gondolok, több a puszta vonzalomnál. Szükség van hozzá értelemre is. Plusz az összes érzékszervünkre.
Látni kell, de inkább figyelni.
Hallani kell, de azt is, ami nem hangzik el.
Tapintani kell, de nem mindegy, hogy mit és hogyan.
Mondani kell, de nem mindegy, hogy mikor, hol, mit és hogyan.
Az érzelmekhez pedig mindezek kellenek és még ennél több is. Ahhoz, hogy tisztában legyünk vele, és ahhoz, hogy a másikban is felismerjük és elismerjük és figyelembe vegyük – értelem is kell. Ezt hívják érzelmi intelligenciának.
Társasjáték érzelmi: az erotikus játék és az érzelem
És mindezeken felül az elengedhetetlen tulajdonság, ami a különleges élvezetet adja, a játékosság, amit nem győzünk hangoztatni. Valamilyen módon ez is a fentiekből tevődik össze.
A felnőttek igazi társasjátéka akkor teljesedik ki, ha mindezek megvannak. És van hozzá legalább két ember. Egyszóval mit próbálok én itt megfogalmazni?
Társasjáték, ami erotikus és van benne érzelem, mi az?
Egy bizonyos szóra gondolok, ami elengedhetetlen a tökéletes felnőttek közötti (akár szexuális, akár egyéb) társasjátékhoz.
Ez a szó a megfejtés arra a bizonyos pluszra, amit az érzékek összességével és még az agyunkkal tudunk megteremteni.
Ami pedig nem más, mint az intimitás. Ez a kulcsa annak, hogy egy igazi felnőtt társasjáték ne csak testi, hanem érzéki legyen. És ebben érzelem is lesz. Felnőttek számára nemigen tudnék magasabb szintű társasjátékot elképzelni annál, mint ami izgató, humoros, buja – de mindenekelőtt intim is.