A Hancúr Párbaj Felnőtt Társasjáték kiterítve: játéktábla, kiegészítők és hancúr kártyák. Gyártó: Bohéma Games

Felnőtt társasjáték

Felnőtt társasjáték nagyra nőtt gyerekeknek

Sok felnőtt, aki szeret társasjátékozni, valójában azért űzi ezt a tevékenységet, mert a benne élő gyermek vágyait elégíti ki. Legalábbis a felnőtt társasjátékok nagy része tulajdonképpen ugyanazt tudja, amit a gyermekeknek készült játékok, csak magasabb szinten. Szókincsfejlesztők, logikai játékok, gyorsasági, ügyességi vetélkedők…

Ezek az emberek talán csak bizonyítani akarnak. Bizonyítani maguknak és az egész világnak, hogy ők igenis jobbak, ügyesebbek, gyorsabbak, mint a többiek.

Ők azok, akik – lélekben még ártatlan gyermekek lévén – megrettennek, amikor valami intimebb téma kerül szóba. Ilyenkor zavarba jönnek, ezért inkább igyekeznek elkerülni azt, hogy valami teljesen újat, merészebbet próbáljanak ki. Azzal viszont nincsenek tisztában, hogy így bizony fennáll annak a veszélye, hogy elszalasztanak valami nagyon fontos élményt. Annak az esélyét, hogy felfedezzenek egy teljesen új, ámde rendívül izgalmas világot.

De azért sokan vannak, akik nem nagyra nőtt gyerekek, hanem felnőtt emberek, felnőtt vágyakkal, igényekkel, gondolatokkal. És mindezek ellenére – vagy éppen ellenkezőleg, pont emiatt! – játszani akarnak.

Felnőtt társasjáték – felnőtteknek

Mert az, hogy valaki felnőttként gondolkodó ember, még nem jelenti azt, hogy hiányzik belőle a játékosság, a játék iránti fogékonyság. Ez minden élőlényben fellelhető, az emberben – a homo ludensben – pedig aztán különösen.

A felnőtt homo ludens viszont már kifinomultabb kihívásokra vágyik. Nyitott az olyan témára is, ami többek számára tabunak számít, amiről tilos másokkal nyíltan beszélni. De a felnőtt homo ludens tudja, hogy az erotika, szex a felnőttek világának része, ezért nem talál benne semmi szégyellnivalót.

Nos, ők azok, akik igazán értékelni tudják a valóban felnőtteknek szóló, felnőtt témájú társasjátékokat.

Felnőtt társasjáték – ami tényleg JÓ felnőtt társasjáték

Igen ám, de ez a mi nyitott szellemű, felnőtt homo ludensünk nagy eséllyel igényes is. Ha az erotikát keresi is, nem elég neki pusztán az, hogy egy játék lényege az legyen, hogy mielőbb elélvezzenek résztvevői. Egy felnőtt homo ludensnek a szex is játék, és minél rafináltabb ez a játék, annál nagyobb az eksztázis.

Így hát egy felnőtt homo ludens számára nem elég, hogy az a társasjáték a szexről szól. Neki nem az az élvezet, ha minden kockadobás után levesz valaki egy ruhadarabot. Nem az az élvezet, ha trágár szavakat hallhat és hallathat. Neki az kell, hogy az a társasjáték ne csak fizikailag, de szellemileg is kielégülést nyújtson. És szerencsére mi is pontosan így képzeljük a jó felnőtt társasjátékot.

Így, hát, kedves homo ludens, ha itt jársz, nagyon is jó helyen jársz! 🙂 Nézz körül nálunk, válaszd ki a számodra szimpatikusat, és nem fogsz veszíteni vele – kivéve, ha inkább éppen hogy veszíteni vágysz. Hiszen a megadás is az érzéki örömérzet egy formája…

Mi az a Barion?

A Barion elektronikus fizetéseket lebonyolító szolgáltatás, amivel kényelmesen és biztonságosan tud bankkártyával (VISA, VISA Electron, MasterCard, Maestro és American Express) vagy előre feltöltött Barion-egyenleggel fizetni webáruházakban, mobilalkalmazásokban vagy családjának, barátainak.

A weboldal megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott.