Társasjáték pároknak

Társasjáték pároknak

…amivel az a legnagyobb baj, hogy nem lehet befejezni

“A tesztek során kiderült, hogy a játékok elsősorban az izgalom fokozására építenek, amit már maga a tény, hogy játszanak velük, képes elindítani.”*

Egyre inkább bebizonyosodik, hogy az erotikus felnőtt társasjátékoknak van helye, sőt komoly szerepe van a szexuális játékok körében. Különösen igaz ez, amikor kifejezetten párok számára kifejlesztett társasokról beszélünk.

Társasjáték pároknak – hogyan működik?

Nézzük meg lépésről lépésre, mi tesz egy pároknak szóló erotikus társasjátékot sikeressé.

  1. “Én alapvetően kocka vagyok és teljesen feltöltött, hogy egy játékkal juthatunk el a szexig.”

Azoknak, akik azzal foglalkoznak, hogy szexi társasjátékokat fejlesszenek ki, mindenekelőtt ismerniük kell – vagy éppenséggel meg kell találniuk – a célcsoportjukat. Kik akarnak majd játszani velük, és mit szeretnének elérni? És különösen: vajon milyen típusú, beállítottságú emberek lehetnek ők?

  1. “Ne kérdezzétek, hogy miért, de nagyon felhúzott, hogy lépésről-lépésre haladunk.”

Mint minden, ebbe a kategóriába tartozó terméknek, ennek is a legfőbb célja a vágykeltés, vágy fokozása. A társasjáték kijelöl egy finom útvonalat, mellyel segít a résztvevőknek eljutni a beteljesülés felé. Azt, hogy ezt hogyan éri el, természetesen társasjátéka válogatja. Lehet például az is egy út, hogy mindenekelőtt segít jobban megismerni egymást.

  1. “Ami elsőre kicsit kínos volt, az átfordult olyan izgalomba, mint mikor az ember mondjuk egy tó közepén szexel. Vagy valami más nyilvános helyen.”

A jó erotikus társasjáték azzal operál, hogy a könnyedség, humor álcája mögött segít feloldani a gátlásokat, megszűntetni a feszengést.

  1. “…az önmegtartóztatás a legkevésbé sem kivitelezhető…”

…És ha tényleg jó az a társasjáték, akkor ez olyannyira sikerül, hogy

  1. “…mikor beindultak a dolgok, már nem tudtunk a dobókockára összpontosítani.”

Az erotikus társasjátékoknak nem feltétlenül a győzelem a tetőpontja. Ott valami más a kihívás. De miért is kellene végigjátszani, ha éppen a vágy elterelte a figyelmet?

  1. “Szerintem ez nem is baj, mert arra ösztönöz, hogy jussunk el egyszer arra a pontra, hogy végig tudjuk vinni a dolgot.”

Ki tudja? Lehet, hogy valamikor a – remélhetőleg még távoli – jövőben végül sikerülni fog legalább egy partit végigjátszani. De addig is, mi úgy gondoljuk, hogy az út sokkal fontosabb (és izgalmasabb), mint az úti cél maga.

A lényeg, hogy a játék működött, és tökéletesen teljesítette azt, amire rendeltetése szerint hivatva volt.

Mi, a készítők pedig örülünk a sikernek. Ez csak még inkább ösztönöz bennünket arra, hogy tovább haladva a cél felé még többet, még jobbat alkossunk.

*A cikkben szereplő idézetek forrása itt, utolsó megtekintés: 2019-12-13.

A Hancúr Párbaj Felnőtt Társasjáték kiterítve: játéktábla, kiegészítők és hancúr kártyák. Gyártó: Bohéma Games

Mi az a Barion?

A Barion elektronikus fizetéseket lebonyolító szolgáltatás, amivel kényelmesen és biztonságosan tud bankkártyával (VISA, VISA Electron, MasterCard, Maestro és American Express) vagy előre feltöltött Barion-egyenleggel fizetni webáruházakban, mobilalkalmazásokban vagy családjának, barátainak.

A weboldal megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott.